A karácsonyt megelőző hetekben még viszonylag békés csend honolt Zámolyon és környékén. Néhány nappal később azonban már baljós előjelek mutatták azt, hogy lángba borul a vidék. Szopori János, egykori zámolyi adminisztrátor 1945. július 22-én, az egyházmegye püspökéhez írt levelében így emlékszik a háborús tragédia előszelére:

„Karácsony előtti szombaton reggelre jött az első belövés a faluba. Aznap délután már a falu a pincékbe, a szegényes óvóhelyekre menekült. Öt napos kemény és szüntelen aknázás után, szerda reggelre jöttek be az oroszok. A falu vezető rétege mind itt maradt, senki nem ment el a helyéről!”

1944. december 22-23.

A szovjet 31. gárdalövész-, és a 7. gépesített hadtestek a déli órákban elfoglalták Pátkát, majd folytatták támadásukat északnyugati, a Talliánmajortól északkeletre található Baglyos-szőlőhegy irányába. Itt a német 4. lovasdandár és a 208. harckocsiosztály védelmi vonalaiba ütköztek. Az így kialakult arcvonal-szakaszok a Baglyos-szőlőhegy, Talliánmajor, Fülöpmajor és Gyulamajor vonalon húzódtak.

1944. december 24.

A német védelmi állások ellen – több harckocsi támogatása mellett – Pátka irányából intenzív támadást indítottak a szovjet 7. gépesített-, és a 7. gárda-légideszant hadosztályok főerői nyugati irányba. Ezzel egyidejűleg a Zámolytól nyugatra elhelyezkedő német 4. lovasdandár 41. lovasezrede ellenlökést indított délkeleti irányba.

A támadó német alakulatok jobbszárnyán elhelyezkedő lovasezred hamarosan elérte a Zámolytól délnyugatra fekvő 223. magaslati pontot, majd délnyugati irányba folytatta előrenyomulását. A cél az volt, hogy a Magyaralmás térségébőlidőközben megindult német 3. páncélos hadosztály „Weymann”-harccsoportjával egyesüljenek.

Mindeközben a német 4. lovasdandár bal szárnyán támadó egységek elérték a Zámolytól 4 kilométerre délre fekvő 214-es magaslatot és itt megakasztották az ellenséges előretörést.

1944. december 25.

Az előző naphoz hasonlóan, a harcok változatlan hevességgel folytak: a szovjet 5. gárda-légideszant hadosztály erői Csillaki-puszta és Zámolytól nyugatra eső területek között támadtak. Az itt harcoló német 4. lovasdandár egységei több ellenlökést is végrehajtottak, ennek eredményeképpen birtokba vették Borbálapusztát, majd egyesültek a német 23. páncélos hadosztály részeivel.

A szovjet vezetés parancsot adott a 7. gárda-légideszant hadosztálynak, hogy a nap folyamán foglalják el a német védelem megerősített támpontját Zámoly községet. Azonban a hadosztály bal szárnyát képező – Borbálapuszta és a 223. magaslat között összpontosított – szovjet 29. gárda-légideszant ezred olyan erős német tüzérségi tüzet kapott, hogy megindulási állásait képtelen volt elhagyni.

A német 4. lovasdandár 6. századában szolgáló katona, Hermann Wonde évtizedekkel később így emlékezett vissza erre a napra:

„ Délután 14 órakor, a harckocsikra felülve indultunk meg az ellenség védelmi vonala ellen. A harckocsik támogatásával, közelharcban kivertünk egy egész szovjet zászlóaljat. Röviddel később a szovjet nehéztüzérség bemérte a területet: közvetlen mögöttem egy futárt kapott telibe egy gránát, majd egy másikat súlyosan megsebesített. Borbálapusztán a házak kigyulladtak, a nők és a gyerekek sebesülten segítségért könyörögtek…”

1945 Január 7.-én az I.lov.hdt. vonalában elterelö operativ hadmüveletek vették kezdetüket. A támadás célja a IV. SS páncélos hadtest által Budapest felmentésére meginditott Konrád nevü (északi megoldás) hadmüvelet megkönyitése volt. A “Breith” hadtestcsoport (a III.pc.hdt. és az I.lov.hdt. ) támadási iránya a Vértes déli részéröl kiindulva Csákvár-Bicske irányába haladt. A hadtestcsoport támadásra elökészitett egységei a következö vonalakban foglaltak állást: Mór K. - Csokakö K - Söréd - Csákberénytöl 3km DNy– Magyaralmás K. - Sárkeresztes ÈNy.- Iszkaszentgyögy K. Az I.lov.hdt. bal szárnyán Mór –Magyaralmás közt a 4. lov.dd. a 3. pc.ho-val foglaltak állást, majd a hadtest jobb szárnyán Magyaralmás – Iszkaszentgyörgy vonalán Elias százados harccsoportja ( az 1.pc.ho. 1/I. páncélos ezredének 3. és 4. századai), a 23.pc.ho.-val együtt támadtak keleti-északkeleti irányba. A frontvonal keleti oldalán a szovjet 20. gárda lövész- és a 7. gépesitett hadtest várta erösen kiépitett vonalak mögött a németek támadását.

A nap folyamán a 4.lov.dd és a 3.pc.ho. páncélos harccsoportja megközelitették Zámolyt nyugat-délnyugatról. A 23.pc.ho. 126. és 128.pc.gr. ezredei Magyaralmás térségéböl támadtak keleti irányba. Elfoglalták Alsópusztát és Borbálapusztát, majd Borbálamajort. Ettöl keletre erös szovjet ellenállásba ütköztek. A 128.pc.gr. e. a nap folyamán sikeresen benyomult Sárkeresztesre. [1]

Január 8.-án a 23. pc. ho. alárendeltsége alatt álló Weymann-harccsoport (amely a 3.pc.hadosztály 6.pc.e.-böl, a 3.pc.gr.e.-böl és a 75.pc.tü. e. II. zászlóaljából ált) [2] ismét megindult Sárkeresztes körzetéböl keleti-északkeleti irányba, majd elfoglalta Gyulamajort és tovább támadt keleti irányba. Sikeresen átlépte a Székesfehérvár –Zámoly müutat, de egy újabb páncélelháritó állás megakasztotta támadását. A megrekedt német egységek kénytelenek voltak a major területére visszahuzodni, ahol védelemre rendezkedtek be. A Dél Hadseregcsoport hadinaplója az itteni harcok során 25 szovjet páncélost ,38 páncélelháritó ágyút, 60 löveget és több teherautó megsemmisitését jelentete [3]. A harccsoport saját vesztesége 16 páncélos volt.

A Zámolyt védö szovjet egységek Gánt irányából közel 80 Sherman harckocsikból álló erösitést kaptak. A térségbe vezényelt 1.gd.g.hdt páncélosai másnap, január 9.-én Sárkeresztes irányába probáltak elöretörni. Megkezdödött a 2. székesfehérvári páncéloscsata. Egyidejüleg a Weymann-harccsoport Gyulamajortól kiindulva kelet-délkeleti irányban elérte Mária-major térségét. Itt erös északkeleti, keleti és délkeleti ellentámadásba ütközött .[4]

A Borbála-major-Borbála-puszta-Gyulamajor vonalon védekezö 23.pc.ho. páncél- gránátosai kénytelenek voltak meghátrálni. Délutánra a felszakadt frontvonal helyreálitása és a Weymann-harccsoportal való összeköttetés érdekében a Schulz-páncéloscsoport a 128.pc.gr.e. 2.századával Borbála-puszta térségéböl ellentámadást intézett dél-délkelti (a 186.m.p.) irányba. A harcok során a Gyulamajor területén lesállásban védekezö Weymann-harccsoport részei a szovjet 63. pc.dd. 57 Sherman-ját semisitette meg.[5]

Estére a harccsoportot ismételten a 3.pc.ho. vezetése alá rendelték, de a brandenburgi páncélosok kivonását a heves harcok miatt csak január 10.-én tudták véglegesiteni. Ezen a napon délkeleti irányból közel 25 harckocsi és ezred nagyságyú gyalogság támadta a Pátkától 3km nyugatra védekezö német harccsoportot.

Január 11.-én a 4.lov.dd. és az 1pc.ho részei elfoglalták Zámolyt. A 23.pc.ho. felderitöosztálya a Gyulamajoron kiépitett előretolt állását feladta.

Január 12.-én támadásba lendült a 23.pc.ho. Ezuttal a Rebentisch-páncéloscsoportnak (a 23.pc.ho felderitö osztály 3. és 4. századának 15 páncélosával, valamint a 51. mü. zászlóalj 25 utászának) kellet ismételten Gyulamajoron keresztül Mária-major irányába elöretörni. [6] A támadás célja, nagyobb szovjet erök lekötése és megsemmisitése völt. A helységek bevétele után a páncéloscsoport nem tartotta célszerünek a majorok további védelmét igy estére ismételten Gyulamajortól nyugatra, Borbálapuszta térségében foglaltak állást. Rebentisch örnagy Borbálapusztán rendezkedett be védelemre. Haracálláspontját az egyik lakóházban épitette ki. A történtekröl igy számolt be:

„... A két parancsnoki harckocsim az épület nyugati oldalánál álltak álcázatlanül. Szovjet harcigépek probálták reménytelenül kilöni öket. Két tisztemmel és a vezetömmel többször körberohantuk öket, hogy mindig fedezékbe legyünk a fedélzeti fegyerek tüze elöl......A szoba olyan 15m² nagy volt. Egy vagy két ablaka lehetett, amelyik egyike déli irányba tekintett. ...Január 13.-án késö délután éppen a 23.pc.ho. parancsnokával, Radowitz altábornokkal közöltem telefonon, hogy harcálláspontomat vissza kivánom venni, mikor egy páncéltörö gránát délkelti irányból áttütötte a szoba falát. Soföröm és magam sulyosan megsérültünk...”

Január 14.- én újra fellángoltak a harcok. 15 szovjet páncélos és 200 gyalogos áttörte a Gyulamajortól nyugatra kiépitett 126.pc.gr.ezred védelmi vonalait [7] A szovjet páncélos „falka” elérte a Rebentisch-páncéloscsoport készenléti térségét, Borbálapuszta keleti szegélyét, ahol a 126.pc.gr.ezred a 23.pc.ho. felderitö osztállyal közösen elháritotta az ellenséges támadást, majd az ezred ismét elfoglalta az elvesztett védelmi állását, amely megközelitöleg a Sárkerestes- Borbála-major összekötöút .vonalának felelt meg.

Január 18.-án Tiedemann örnagy vezetése alatt a 128. pc.vadászosztály és az 51.pc.utász zlj. egyik százada ismét birtokába vette Gyulamajort, majd tovább támadtak déli irányba egészen a 166. magaslati pontig.[8]

Január 22.-én a 153. és a 166.magasági pontok vonalában a 126.pc.gr.e. keleti-délkeleti, a 128.pc.gr.ezred déli-délkeleti irányba támadt egészen Székesfehérvár keleti külvárosáig Kiskecskemétig, ahol sikeresen felvette a kapcsolatot az 5.SS “Wiking” pc.ho részeivel. [9] A bal szárnyon támadó 126.pc.gr.e. nagyobb szovjet ellenálásba ütközött. Az itt szivosan védekezö szovjet egységek ellen a 126.pc.gr. ezr. balszárnyán a 23.páncélos ezred 10 páncélosa a “Feldhernhalle” pc.gr.ho. 9 “Királytigris” páncélosával megindult Gyulamajor nyugati körzetéböl. A major bevétele és a keleti irányba fekvö müút átlépése útán délkeleti irányba folytatták a harckocsik az elörenyomulást. Az itt kialakitott ellenséges állásokat oldalró illetve hátulról támadva megsemisitsék. Az itt kialakult szovjet védelmi vákuum után a 23.pc.ho. páncélgránátosaival együtt Csala irányába tört elöre. A támadok ezen a napon csak a Székesfehérvár-Csala úttól közvetlen északra fekvö 174. magaslati pontig jutottak, ahol ismételten erös védelembe ütköztek. Csala csak másnap Január 23.-án került német kézre. A frontvonal estére Csalát is beleérteve, az attól északnyugatra elhelyezkedö183.m.p.-on keresztül Mária-major nyugati szegélyén át egészen Tallián-majortól délnyugati térségéig húzódott.[10]

kilött "Valentine" tipusú harckocsi Zámoly határában 1945 nyarán

Január 24.-én a harcok sulypontja Zámoly északi-északkeleti részére huzodott, ahol a német 4.lov.dd. a magyar 2.pc.ho.-lyal közösen a Zámolytól északra fekvö utkeresztezödést birtokba vette, majd egészen Miklós-major nyugati részéig törtek elöre.

Január 26.-án a 23.pc.e. 6 páncélosából és a 128.pc.vad.o. 3.vadászpáncélosából kialakitott Kujacinski-harccsoport [11], a Gyulamajortól északra elterülö Nagytagos térségéböl keleti irányba támadó 4.lov.dd. egységeit segitve, Gyulamajor északkeleti részéröl kiindulva megtámadta Tallián-majort. A majortól 1 km délre kialakult szilárd ellenséges tüz és a balszárnyon lemaradt “lovasok” miatt a harccsoport kénytelen volt a nap végén Gyulamajor területére visszatérni.

Január 27.-én este kivonták a térségböl a 23.pc.ho.-t, majd a IV.SS pc.hdt. átvette az átcsoportositás miatt felbomlott Breith hadtestcsoport déli szakaszát. A északi részt, a Harteneck hadtestcsoport alkotta az I.lov.hdt. és a VIII.m.hdt kötelékében. Az új sávhatár Súr déli részétöl kiindulva Mórtól 3km-re délre lévö útelágazáson keresztül a 458-as magaslat déli lejtöjén haladva Gánt déli szélétöl egészen Vértesacsa déli részéig húzódott. [12]

Január 28.-án a megüresedett 23.pc.ho. frontszakaszát a 4.lov.dd. és a magyar 2.pc.ho.-ból alakult Holste-hadosztálycsoportnak kellett átvennie. Zámolytól északra és délkeletre a szovjetek ezrederejü támadásokkal probálták a német védelmi vonalakat áttörni.

Január 30.-án a Holste-hadosztálycsoport frontvonalában a szovjetek több helyen is betörtek. Ezek a beékelödések Székesfehérvár –Lovasberény út vonalában, ettöl északra és Zámolytól húzódó területeken jöttek létre.

Január 31.-én a déli órákban a 356. gy.ho. 871.gr.e.-e a 356.tü.e IV. ütegével együtt átvette a 41.lov.ezr. II.osztályának Székesfehérvár északkeleti területén kialakitott vonalát.[13] Kora délután Pátkától nyugatra a szovjet 1.gd.g.hdt. 30-40 harkocsija a 223. lövészhadosztállyal közösen megindult délkeleti irányba. Közel 6 km-es széleségben és 4 km mélységben áttörték az olaszországi frontról frissen érkezett 356.gyalogoshadosztály állásait.[14]

A Székesfehérváron tartalékban álló 41.lov.e. a városból kiindulva északi-északkeleti irányban probált végrehajtani ellentámadást. Gyulamjor területén elkeseredett harcok alakultak ki. Az itt védö magyar 2.pc.ho. 3. gépkocsizó lövészezredének 5. zászlóalja kénytelen volt harcálását a szovjet 3. gd.g.dd elött feladni. A csapatok itt a müúttól számitva még 1,5km-t tudtak Borbála-puszta irányába elörenyomulni, mire Sárkeresztes térségéböl a 4.lov.dd.70.pc.f.osztálya a “Feldhernhalle”n.pc.o. 9 Királytigris harckocsijával ellentámadást intézett Gyulamajor irányába.[15] Estére 3 nehézpáncélos betört a major területére, de a védelemhez szükséges gyalogság hiányában kénytelen volt a helységet feladni.

Február 1.-én a kiújult harcokban Zámoly ismét szovjet kézre került. A várost délröl megkerülö szovjet harckocsik már Magyaralmás északkeleti részét fenyegették, mikor a 4.lov.dd. II.osztálya a nehézpáncélosok segitségével Gyulamajort sikeresen elfoglalta.

A Székesfehérvárra átcsoportositott 3.SS “Totenkopf” pc.ho. “Eicke” ezredének elsö beérkezett részei, megfelelö páncélostámogatás hiányában, kénytelen volt a város keleti és északkeleti szegélyén védembe átmenni. A nap folyamán idevezényelt 509-es nehézpáncélos-osztály Királytigrisei szinte az utolsó pillanatban háritották el a szovjet páncélosok benyomulását a városba. Székesfehérvár megtartása létfontosságú volt a német arcvonal szilárdságának szempontjából.

Február 2.-án a szovjet páncélos “falkák” Székesfehérvár és Zámoly vonalán szinte mindenhol beszivárogtak a lukacsossá vált német-magyar védelmi rendszerbe. A Gyulamajort védö 4.lov.dd. 70.pc.f.osztályát estére az ellenség ismét kivetette állásaiból. A “lovasok” kénytelenek voltak Borbála-puszta-Sárkeresztes irányába meghátrálni.

Február 3.-án megkezdödött a nemetek massziv ellentámadása. Székesfehérvár északi-északnyugati szegélyén a “Totenkopf” 3.SS pc.ho. “Eicke” pc.gr.ezrede a 24.pc.e. I. zászlóaljával együtt támadt a Zámoly felé vezetö út bal oldalárol Sárkeresztes felé. Késöbb keleti irányba fordulva elakadtak a szovjet páncélosok tüzében [16]. A “Totenkopf” ho. egységeitöl balra, Sárkeresztes térségéböl az 1.pc.ho. kezdte meg támadását keleti irányba. Bradel ezredes harccsoportja (113.pc.gr.e. és az 1.pc.e. I. zászlóaljával ) [17] a „Totenkopf” hadosztály jobb szárnyán, mig az 1. pc.gr.e. a “Feldhernhalle” páncélosaival középen foglalt állást. A „Totenkopf” hadosztálytól balra pedig a 4.lov.dd. részei támadtak keleti –északkeleti irányba. Bradel ezredes harccsoportja délröl, a 166.mag. ponton át közelitette meg Gyulamajort. A 171.mag. pontnál, az út keleti oldalán a harccsoport a 37.pc.mü.e. egyik zászloáljával közösen védelembe ment át. Gyulamajort viszont az 1.pc.gr.e. a “Feldhernhalle” n.pc.o. Királytigriseivel foglalta el.

Február 4.-én hajnalban az 1pc.ho. a major területéröl keletnek indulva megprobálta áttörni a vöröshadsereg vonalát, de mivel a szovjetek is ellenlökéseket inditottak, ezért csak a “Feldhernhalle” Királytigriseinek a bevetése útán tudtak elörenyomulni. Közel 8 szovjet harckocsit sikerült a nehézpáncélosoknak megsemisiteniük [18] . A németek azonkivül, hogy a Székesfehérvár-Zámoly út déli részét biztosan uralták, jelentös mértékben térséget ettöl keletre nem tudtak nyerni.

Február 5.-én a 356.gy.ho. átvette az itteni arcvonalszakaszról kivont 1.pc.ho. védelmi sávját. A szovjetek a német átcsoportositással egyidejüleg zászlóalj nagyságban betörtek és elfoglalták Gyulamajort. A település véglegesen a szovjetek kezén maradt. A visszavonuló német gyalogság közvetlen a majortól nyugatra foglaltak állást. Másnap február 6.-án a “Totenkopf”SS pc.gr.ezred állásai Székesfehérvár északi szegélyétöl a Zámoly felé vezetö út keleti oldalán egészen a 166. mag.pontig tartott [19]. A nap folyamán reménytelenül probálták zászlóalj nagyságban a szovjetek áttörni az útat. A következö napokban Zámoly és Székesfehérvár közt relativ nyugodt állapot uralkodott. A szovjetek átcsoportositásokat végeztek, mig a németek állásaik megerösitésével voltak elfoglalva. A térségben ismételten csak február 18.-án folytak harcok. Mária-major körzetéböl egy szovjet zászlóalj délnyugati irányban támadva áttörte a “Totenkopf”pc.gr.e. vonalát, de. a németek sikresen visszafoglalták állásaikat. A 3. SS pc.lé.tü.o.1.ütegét áthelyezték Székesfehérvár északkeleti részéröl Sárkeresztes keleti oldalára.

Február 19.-én a “Totenkopf” SS pc.ho. szakaszán zavaró tüzérségi tüzön kivül csak a szovjet mesterlövészek probálták szerencséjüket. A legénység veszteségének kiegyenlitésére a páncélgránátos egységek a légierötöl és a tengerészettöl kaptak személyi pótlást , de a 22. ss.lov.ho. és a 8.SS.lov.ho. megmaradt személyzetéböl is jutott a hadosztálynak [20].

Két nappal késöbb február 21.-én a 3. SS pc.lé.tü.o.1.ütege, miután a szovjet tüzérség öket bemérte, tovább vonult 1,5km-et északi irányba [21] Ezen a napon a “Totenkopf” hadosztály átvette a Holste hadosztálycsoport addigi arcvonalszakaszát. A magyar 2.pc.ho. a “Holzer” zászlóaljal (a magy.kir.20.gy.ho. és a 356.gy.ho.egyik zászlóaljával) [22] együtt az SS hadosztály közvetlen alárendeltségébe került, majd február 22.-án a már “Totenkopf “SS.pc. hadosztálycsoport áthelyezte egységeit a Vértes déli részére. Zámolytól 1km délre már a “Wiking “ SS pc. ho. védte a zámolyi útat egészen Székesfehérvárig.

Február 28.-án a fentiekben már emlitett légvédelmi üteg áttelepedett Sörédre (Tóhely-domb térségébe).A szovjetek ezekben a napokban megnövelték aktivitásukat. Zámolytól északra és délre felderitö támadásokat intéztek, de ezektöl eltekintve komolyabb harci cselekmény nem volt.

Március 1.-én a “Totenkopf”SS-pc.ho.csoport kénytelen volt arcvonalszakaszát Székesfehérvár irányába megnyujtani. Az új sávhatár a zámolyi út melletti 166. mag.pont lett. [23] Ettöl északra, egészen Magyaralmás keletri részéig a “Totenkopf” SS.pc.gr.e. III. zászlóalja foglalt állást. A magasági ponttól délre, a Zámolyi út keleti oldalán húzódva egészen Székesfehérvár bejáratáig, a “Wiking”SS-pc.ho. alárendeltségében a“Totenkopf” SS.pc.gr. e. I. zászlóalja védte az útat. A térséget fenyegetö szovjet csapatösszevonások miatt, a települések, majorok és tanyák területeit a németek körkörös védelemre alakitoták ki.

Március 14.-én világossá vált , hogy a szovjetek nagyméretü offenzivát terveznek Székesfehérvár és a Vértes terepszakaszon. A hadosztálycsoport parancsnoka, Becker SS-Brigadenführer /dandárvezér/ Fehérvárcsurgóról irányitva átcsoportositotta a hadosztály eröit. Igy az SS hadosztály 5.SS pc.gr.e. I. és III. zászlóaljának frontvonalát a 6.SS pc.gr.ezred II. és III. zászlóalja vette át. A felszabadult egységeket Magyaralmás és Bodajk térségébe rendelték tartaléknak [24].

Március 16.-án megkezdödött a szovjetek “Bécsi offenzivája”. A támadás sulypontját Zámoly déli térségére helyezték. Az ellenséges tüzérség 12.38 –kor pusztitó csapást mért a német-magyar védökre. A nehézfegyverek ösztüze Székesfehérvár északi részére, Sárkeresztesre, Borbála-pusztára és Sörédre koncentrálodott. Az egy órás “elökészités “ útán a 4. és 9.gárdahadsereg egységei relativ kevés páncélos támogatás mellett szinte a frontvonal teljes szakaszán (Székesfehérvár és Gánt vonalán) benyomultak a védök rendszerébe, de komolyabb eredményt csak a magy.2.pc.ho térségében (Zámolytól Ny-ra) értek el. Gyulamajortól délre a 166.mag.pontnál a szovjetek lerohanták a 6.SS.pc.ho.III.zászlóalj állásait. SS-Obersturmbannführer Kefner az ezred parancsnoka az elsök között vesztette életét, miután parancsnoki páncélosa telitalálatott kapott [25]. Gyulamajortól nyugatra az ellenség betört Borbála-pusztára, majd Margit-majoron keresztül Sárkeresztes északnyugati szölösdomjait vette célba, ahol az “Eicke “pc.gr.e. 8. századának páncélelháritó ágyúi áltak. Magyaralmástól keletre a 5.SS pc.gr.e I. zászlóalja, a helység déli magaslatain pedig a “Totenkopf” ezred 12. könyü tüzér-százada vette fel a harcot. Sárkeresztes másnapra elesett, de Székesfehérvárért tovább tombolt a harc.

Felhasznált forrásanyagok jegyzéke és a szövegben található jelölések vonatkozása

Levéltári források és levelezések

Bundesarhiv-Militärarchiv, Freiburg in Breisgau: Karte

RH-19 Kriegstagebuch der Heeresgruppe Süd (KTB.HGr.Süd) Mikrofiches

RH-2 (Karten- Ost).

Levelezések Rebentisch örnaggyal

Szakirodalmi források

Adonyi-Naredy, Franz: Ungarns Armee im Zweiten Weltkrieg (Neckargemünd 1971)

Dombrády Lorán, Tóth Sándor: A Magyar Királyi Honvédség (Budapest 1987)

Gosztonyi Péter: Der Kampf um Budapest 1944/45 (Studia Hungarica /Ungarisches Institut München 1964)

Gosztonyi Péter: Endkampf an der Donau 1944/45 (Wien 1969)

Kovács Zoltán András-Számvéber Norbert: A Waffen-SS Magyarországon (Budapest 2001)

Maier, Georg: Drama zwischen Budapest und Wien. Der Endkampf der 6.Panzerarmee 1945 (Osnabrück 1985)

Rebentisch, Ernst:. Die geschichte der 23. Panzer- Division 1941-1945 (Esslingen a.N. 1963)

Stoves, O.G.Rolf: 1. Panzer-Division 1935-1945. Chronik einer der drei Stamm-Divisionen der deutschen Panzerwaffe (Bad Nauheim 1961)

Stoves, O.G.Rolf: Die gepanzerten und motorisierten deutschen Großverbände 1935-1945. (Bad Nauheim 1985)

Számvéber Norbert: Konrad 3. Páncéloscsata Budapestért. (Budapest 2001)

Számvéber Norbert: Nehézpáncélosok. A német 503.nehézpáncélos-osztály magyarországi harcai (Budapest2000)

Geschichte der 3. Panzer-Division. Taditionsverband der 3. Panzer-Division. Berlin-Brandenburg 1935-1945. (Berlin 1967)

Ullrich, Karl: Wie ein Fels im Meer. Kriegsgeschichte der 3.SS Panzerdivision „Totenkopf“. Band II. (Osnabrück 1987)

Veres D. Csaba: A dunántúl hadi krónikája 1944-1945 (Budapest 1984)

Vopersal, Wolfgang: Soldaten, Kämpfer, Kamaraden. Marsch und Kämpfe der SS-Totenkopfdivision. BandVb (Bielefeld 1991)

A szövegben található jelölések vonatkozása

1. Rebentisch, 469. oldal

2. Geschichte der 3. Panzer-Division, 455. oldal

3. KTB HGr. Süd RH19V 45 / 110 Fiche 3

4. KTB HGr. Süd RH19V 45 / 125 és 133 Fiche 3

5. Rebentisch, 470. oldal

6. Rebentisch, 471. oldal

7. Rebentisch, 472. oldal

8. Rebentisch, 473. oldal,

9. Rebentisch, 474. oldal,

10. KTB HGr. Süd RH19V 46 / 101 Fiche 3

11. Rebentisch, 476. oldal, Számvéber: Konrad 3. 261.oldal

12. KTB HGr. Süd RH19V 46 / 172 Fiche 4

13. Vopersal, 642.oldal, Számvéber: Konrad 3. 332.oldal

14. KTB HGr. Süd RH19V 46 / 232 Fiche 5

15. Számvéber: Nehézpáncélosok 105.oldal

16. Vopersal, 654-655.oldal, Kovács -Számvéber : A Waffen-SS Magyarországon 169-170.oldal

17. Stoves, 1. Panzer-Division 738.oldal

18. Számvéber: Konrad 3. 370.oldal

19. Vopersal, 664.oldal

20. Vopersal, 678.oldal

21. Ullrich, 323.oldal

22. Vopersal, 679.oldal, Kovács -Számvéber : A Waffen-SS Magyarországon 175.oldal

23. Vopersal, 688.oldal

24. Vopersal, 709.oldal, Kovács -Számvéber : A Waffen-SS Magyarországon 177.oldal

25. Vopersal, 717.oldal

DEUTSCH

index

Panzerschlacht um Zámoly 1945

Gedenkstätte und Ausstellung

Ausschreibung für Schüler

Touren

Bücher und online shop

Kontakt- Expedicio GmbH

Links